Főoldal
A múlt szilánkjai
Képek a város jelenéből
Szarvasi Krónika
A Szarvasi Krónika Kiskönyvtára
A Szarvasi Krónika repertóriuma
A Szarvasi Krónika számai
  A honlap készítői
Szarvasi Krónika


<< Vissza

Zsáky

Szerkesztette Merkel Emma

Szarvasi Krónika Kiskönyvtára 12. 50 o. Szarvas, 2006

Zsáky István (1930, Budapest-2001, Szarvas) tanár, festőművész. Budapest: nemcsak szülővárosa és gyermekkora, hanem az iskolai évek és a pesti grundok világának élményt adó környezete. Kalocsa: ifjúságának városa, a Duna, a gemenci táj, a vizek, erdők, ligetek világa itt ragadja meg, és adja kezébe először a festő ecsetjét.

Tanítói diplomáját megszerezve a Képzőművészeti Főiskolán tanul tovább. Édesanyja korai halála és a család szétesése miatt a Képzőművészeti Főiskolát nem fejezi be. Szegedre megy, és rajztanári diplomát szerez. Orosházán kap tanári állást, itt rendezi meg első önálló kiállítását (1960).

Szarvasra meghívásra érkezik: a Felsőfokú Óvónőképző Intézet tanára, majd a Főiskola tanszékvezető tanára lesz. Szarvason válik a Körösök világa, a Viharsarok, a békési táj festőjévé.

Harmincegy önálló és közel hatvan kollektív kiállításon mutatja be munkáit itthon és külföldön. A Magyar Alkotóművészek Országos Szövetségének tagja. Halála után a Békéstáji Művészeti Társasága örökös tagjává választotta. Munkái közintézményekben (Békéscsaba, Hódmezővásárhely, Kalocsa, Orosháza, Szarvas) és magángyűjteményekben találhatók.
Zsákí István albumát Merkel Emma szerkesztette és jelentette meg, aki társa volt az életben és az alkotó munkában is.

* * *

Egy szokatlanul gazdag és egységes ouvre birtokosaként jelentkezett első kiállításán, 1960-ban, Orosházán. Festményein a valóság és az élet tükrözésére, a szépség tolmácsolására vállalkozott úgy, hogy merészsége nem lett hatásvadászat, a finomsága sohasem lett ellágyulás. Művészi optimizmusát szelíd derűvel adja át a szemlélőknek.

Piktúrája olyan tradíciókra épül, amelyek a magyar festészet legigazibb értékei, és úgy magyarok, hogy közben európaivá válnak. Nehéz lenne őt izmusokba, irányzatokba sorolni, legtöbbször a téma határozza meg kifejezésmódját, eszköztárát. A színek hangulata, a koloritás egyik legfontosabbnak választott kifejezési formája.

Érdekes, nem előzményektől mentes fogalmazásmódot vállalt fel, amit konzekvensen végigjárt úgy, hogy a képzőművészet minden kifejezőeszközét fölényes biztonsággal ismerte és alkalmazta.
Csendes meditálásnak tekinthetők munkái. Nyugalmat keres a viharsarki világban, a megformálandó témához szenvedélyesen, figyelmeztetően, az érzelmek felől közelít. Őszintén vallja a szépség és harmónia iránti vágyát és ennek kifejezését az emberi lét minden megnyilvánulásában.

Ha munkássága eredőit keressük, legerősebb szálak az alföldi realistákhoz vezetnek. Festészete szorosan kötődik az alföldi tájhoz, az itt élő emberekhez. Több képén találkozunk a békési tájjal, a paraszti munkát végző emberekkel. A látott világhoz, vizuális élményekhez, azokban a műveiben áll legközelebb, amelyekben az ember is jelen van. Összefogottság, egyszerűsítés érvényesül bennük. Megfáradt, megtört alakok - fénykörrel, aurával körülvéve - emelkednek fel nehéz sorsukban, szótlan drámaiságukban.

Szeretet fogalmazódik meg a pasztellszínekkel átölelt öreg parasztemberek ábrázolásában. Érzékeny vonallal keresi az asszonyi mozdulatokban a harmóniát. Képein a "való" és annak "égi mása" néha egyszerre jelennek meg, mesehangulatú líraként hatva. Portréi beszédesek, jellemábrázolása szinte eszköztelen, mégis hatásos. Önarcképein tekintete csupa kérdés és egyben szelíd vallomás is.

Csodálattal tölti el a Körös-vidéki táj néha mozdulatlan, majd villanó gyorsasággal változó világa; s hogy minden pillanatot megragadjon, a festői kifejezésmód útjait keresi. Gyermekkorától őrzi természet- és hazaszeretetét; az Isten - haza - család a vezérlő elv életében; ez adott neki tartást, motiváló erőt, elhivatottságot. Ebből táplálkozott eszmerendszere, ebből választotta témáit, életmintáit. Tájképei - azon túl, hogy benső világába visznek - a szülőföld és népe igaz, őszinte szeretetét tolmácsolják, keltik életre a szemlélőben.

Kevés tája van az országnak, amelyet nem keresett fel. Mindig meghatottan látogatta a Kárpátok világát, a Székelyföldet, szívesebben, mint a mediterrán tengerpartokat. Szófiában a Nevszki-katedrális altemplomában látott ikonok, Esztergomban a Keresztény Múzeum középkori alkotásai maradandó hatással voltak rá. Az ikonfestőket lelki rokonainak tartotta, mert jómaga is a tisztaságot, szeretetet és jóságot kereste és értékelte a világban.

A műtermébe látogató mindig találkozhatott ikonjaival: különös, hangtalan ének minden ilyen alkotása. Műveivel ugyanazt vallja: az élet, a béke, a harmónia - és mindenek felett az ezeket hordozó ember - szeretetét és tiszteletét.

Lakásban képek, képek, képek: Körös-parti csillogás, tüneményes csendéletek, kisvárosi utcák, erdélyi dombok, hegyek... Az egész Kárpát-vidék ad itt találkozót annak, aki idelátogat.